PRODUCEREINK


Ferenczy Gábor

producer


Gábor a hangszinkronizálásban és a video/filmes utómunkában eltöltött hosszú évek után 2012-ben kezdte filmproduceri tevékenységét a Nyócker 8D című gettó animációs film társproducereként. Azóta számos filmet jegyzett mint pruducer, társproducer vagy executive producer. Első önálló játékfilmje a Megdönteni Hajnal Tímeát című romantikus vígjáték volt 2014-ben, mely igazi kasszasiker és az év legsikeresebb vígjátéka lett. 2016-ban a társproducerkedésében készült Ernelláék Farkaséknál című filmje elnyerte a legjobb filmnek járó Crystal Globe nagydíjat a Nemzetközi Filmfesztiválon Karlovy Varyban.

FILMOGRAPHY IMDB

Dr. Muhi András

producer


András 1980-ban jogot végzett a budapest Eötvös Lóránd Tudományegyetemen. 2000-ben megalapította az Inforg Stúdiót, ahol stúdióvezetőként és producerként tevékenykedett. A következő 10 évben az Inforg Stúdió Magyarország legjelentősebb filmes alkotó műhelyeként működött. 2015-től munkásságát a legnagyobb magyar filmstúdió, a Focusfox keretein belül folytatja. Alkotói skálája igen színes, 35 játék-, 120 rövid-, 80 dokumentum- és 15 animációsfilmet jegyez producerként vagy társproducerként. Filmjei a hazai és a nemzetközi filmfesztiválok gyakori résztvevői és díjnyertesei. 2005-ben az Európai Filmakadémia Legjobb Rövidfilm díját nyerte el Kenyeres Bálint Hajnal előtt (Before Dawn) című filmje. 2012-ben Fliegauf Bence Csak a szél (Just the Wind) című filmje a Berlinalén elnyerte az Ezüst Medve díjat. Enyedi Ildikó Testről és lélekről (On Body and Soul)című játékfilmjét 2017-ben a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál fődíjjával, az Arany Medve díjjal jutalmazták majd bejutott az Oscar díj legjobb 5 filmje közé az idegen nyelvű filmek kategóriájában.

FILMOGRAPHY IMDB

A játékfilmeknél/reklámfilmeknél a Kamera/Lámpa/Grip csomagot a 2.8 Aladdin Film Equipment biztosítja.

FILMGYÁRTÁS REFERENCIÁK




JÁTÉKFILMEK


DÍJAK



Spirál

2020. Thessaloniki IFF - Meet the Neighbors Competition
Felméri Cecília rendező
Special Jury Award

2020. Varsó IFF - 1.-2. filmek versenye
Felméri Cecília rendező
Special Jury Award


Halj már meg!

2017. Magyar Filmhét
Legjobb Játékfilmes Női Mellékszereplő: Ónodi Eszter


Menla hagyatéka

2016. Brasov International Film Festival & Market
Legjobb Játékfilmes Dokumentumfilm
(Rendező : Miklós Ádám)


Ernelláék Farkaséknál

2016. Karlovy Vary International Film Festival.
Kristály Glóbusz, a fesztivál fődíja


Gettó Balboa

Ake Dikhea? Festival of Romani Film
The Best Film Award


Vándorszínészek

Várna Love is Folly International Film Festival
Golden Aphrodite Grand Prix


X - A Rendszerből Törölve

Braunschweig Internatinal Film Festival
Volkswagen Financial Services film prize

A martfűi rém

2017. Magyar Filmhét
1. Legjobb Játékfilm: A martfűi rém. Producer: Ferenczy Gábor, Tőzsér Attila
2. Legjobb Női Főszereplő: Szamosi Zsófia
3. Legjobb Játékfilmes Rendező: Sopsits Árpád
4. Legjobb Játékfilmes Operatőr: Szabó Gábor
5. Legjobb Játékfilmes Maszkmester: Kriskó Ancsa
6. Legjobb Játékfilmes Jelmez: Szakács Györgyi
7. Legjobb Játékfilmes Látványtervező: Dévényi Rita, Sopsits Árpád
8. Legjobb Játékfilmes Vágó: Kovács Zoltán
9. Legjobb Játékfilmes Zeneszerző: Moldvai Márk


Genesis

Sofia International Film Festival
Special Jury Award

Kolkata International Film Festival
Special Jury Award

Cinema Jove International Film Festival
Best Film Award

Cinema Jove International Film Festival
Best Picture Award

Fünf Seen International Film Festival
Best Film Award

International Political Film Festival of Carcassonne
Special Jury Award


Virágvölgy

Karlovy Vary International Film Festival
Special Jury Prize
East of West

Palic Film Festival
Prize of the Internatinal Critcs
Prize of the Internatinal Critcs Jury


CSAPATUNK